2019-08-24

Guild alapító gondolatok

A guild célja és szabályok

A guild alapításával az a szándékom, hogy az ismerőseimnek, barátaimnak teremtsek egy olyan közösségi helyet, ahol együtt játszhatunk Classic WoW-ot kötetlen környezetben. Nem akarok formális szabályzatot létrehozni és betartatni, remélem, hogy eléggé felnőtt mindenki ahhoz, hogy felesleges dráma nélkül együtt tudjunk játszani minden körülmények között. Ellenben ez a Classic környezetében nem biztos, hogy egyszerű lesz. Mindjárt kifejtem, miért.

A társaság szinte együntetűen kinyilvánította a felmérésekben, hogy szeretnének 5-10-20 fős PVEt farmolni. Bár nem kérdeztem rá, de tudom, hogy van sok ember, aki a 40 fősökben is érdekelt. Nem tudom, lesz-e ennek realitása önállóan vagy más guilddel együtt raidelve. A felmérés szerint bőven elég tank és healer játékosunk lesz (úgy értem, hogy role eloszlás tekintetében).

A 40 (és esetleg a 20) fős raidek felvetik a loot elosztás problémáját (és még pár másikat is). Mivel ez a guild részemről kikapcsolódásról, nosztalgiáról és barátokról szól, nem terveztem, hogy nagy erőket fektessek bele a játékon kívüli felületeken: nem tervezek weboldalt, DKP nyilvántartást, sem feliratkozó naptárt, stb. Ha odakerül a sor, hogy 20 fős vagy nagyobb raidekre járunk, én azt támogatom, hogy a lootot közös megbeszélés alapján osszuk el - azé legyen, akinél a legnagyobb hasznot hajtja a guild számára. Akinek nagy upgrade és aki sokat jár raidre, azé legyen a loot. Ez kb a Loot Councilok során használt gondolkodásmód, régen Cataclysm során az Omnislashben ez tökéletesen működött. Remélem most is fog. Természetesen nem ellenzem DKP rendszer bevezetését, ha erre mutatkozik igény, de a megvalósításában nem tudok segédkezni idő hiányában.
 
A guild központi kommunikációs felülete szándékaim szerint a discord csatorna, amit létrehoztam. Kérem, hogy a játékban is lehetőleg ezt a voice comm eszközt használjuk egységesen. A csatorna neve jelenleg Omnislash-Classic, de ez változni fog, elmondom mindjárt, hogy miért.


Remélem ez a "szabályzat" senkinek nem okozott túlzottan nagy csalódást.

A guild neve és szerveződés

GUILDNÉV VOKSOLÁS ITT! SÜRGŐS! :)

Mivel a guild elsősorban Omnislash és Veszett Horda tagokból áll össze (nem elhanyagolható számú Isten Ostorai és Critical Chance tag is lesz), ezért úgy gondolom, hogy végül nem szeretném a guildet egyik guildről sem elnevezni (eredetileg az Omnislash nevet terveztem). Kéne viszont egy új név, ami mindenki számára semleges. Ötleteket várok discordon :)

Az első hónapokban (de lehet, hogy később is) minden tagnak megadom az invite jogot. Nyugodtan hozzátok a saját barátaitokat a bandába, ha egyetértenek a kötetlen, de elsősorban PVE orientált környezettel.

A Classic első napjaiban battle tag és discord által keressük meg egymást és dobjuk össze a guild charterhez szükséges pénzt és aláírásokat a lehető leggyorsabban. Onnantól egyszerűbb lesz a dolgunk.

Egy fontos kitérő a specekre: én nem akarom senkinek megtiltani, hogy szuboptimális specen csatlakozzon egy raidhez, de szeretném, ha mindenki felmérné és belátná, hogy megfelelő teljesítményt tud-e kitolni a választott specen és szerepkörben. Vegyétek figyelembe a debuff limitet is (16 db), ami komoly korlát. A classic PVE nagyrésze nagyon könnyű, elképzelhető, hogy MCt fogunk pucolni 20-25 jó kék geares emberrel, így nem látom nagyon értelmét, hogy látatlanban elkezdjek pörögni azon, hogy csak warrior tankolhat és csak priest healelhet, stb. Előfordulhat azonban, hogy nem leszünk életképesek, ha mindenki teljesen szabadon választja meg a specét/szerepkörét, ezt tudomásul kell venni, hogy a játék ilyen és kompromisszumokat kell kötni. Tartsatok a bankban offspec geart is, én azt mondom...

Classic sajátosságok

És most egy rövid emlékeztető a classic sajátosságaiból, amit érdemes lehet felidézni - vagy aki anno nem játszott, megtudni.
  1. Nincs class balance. A kasztok PVPben kő-papír-olló alapon ütik egymást. Minden specnek van egy tervezett szerepköre: PVE, PVP vagy szintezés általában. Ezekre jók, másra csak korlátozottan. Néha mindenre csak korlátozottan :)
  2. Az itemizáció retardált. Értelmetlen stat kombinációk mindenhol, a tier setek csak 1 szerepkörre jók, gyakran egy kék loot jobb mint a T2 vagy T3 és így tovább. Nincs hit és expertise, szokjatok hozzá a parry, dodge és miss hegyekhez. Melee mindent hátulról csapkodjon.
  3. A tankok aggrója nagyon pici és jellemzően nincs aoe aggró, vagy csak elhanyagolható. Általánosságban erősen javasolt a focus fire taktika: a tank kijelöli a célpontot és mindenki azt üti. A taunt csak melee hatótávban (5 yard) működik és szinte minden boss, de néhány trash mob is immunis rá. Raidbossoknál emiatt a csata elején igen ajánlatos kivárni pár másodpercet (vagy a tank engedélyét) a támadással.
  4. A buffok party vagy egyéni hatótávúak. A buffolással komoly idő tud elmenni. A potik és egyéb consumablek sokkal gyakrabban használhatóak és egymással sokkal korlátlanabbul adódnak össze, mint BfAban.
  5. Debuff limit = 16. Ez azt jelenti, hogy egy mobon egyszerre max 16 debuff lehet fent. Ez raidekben komoly probléma, a dotokkal, debuffokkal működő DPSek emiatt nem túl életképesek.
  6. A pénz komoly dolog, nincs pénzcsap daily questek vagy WQk vagy mission table formájában. Minden rezet mobokból kell kiütni vagy vendornak eladott tárgyakból.
  7. Sok az utazás és drága a mount (lvl 40 alatt meg nincs is), kevés a tömegközlekedés. Tarts bank altot, akinek postázhatod a cuccokat oda-vissza.
  8. A mana nagyon is komoly erőforrás, nem csak a healereknek de a DPSnek is simán el tud fogyni. Legyen nálad mindig egy rakat manapoti és víz.
  9. A szintezés SOKÁIG tart, anno 4-5 nap között volt a világrekord 1-60. Készülj fel rá, hogy 6-7 napnyi /played játékidőre lesz szükséged, ha hatékony vagy. Ha meg nem foglalkozol az optimális fejlődési úttal, akkor 10-15 nap is simán lehet.
  10. Tagelés: aki nincs veled egy csapatban, annak a mobja számodra szürke lesz, nem kapsz lootot belőle, ha ütöd (és asszem semmi mást sem). Itt célszerűbb csapatba tömörülni, mint a friss WoWban.
Röviden ennyit - találkozunk augusztus 27 után a játékban!

Nincsenek megjegyzések: