2010-01-04

LFG összefoglaló

A patch óta a priesttel és tankkal összesen legalább 50 PUG csapatban voltam, ebből talán 4-ből léptem ki, néhány feloszlott, a többi végigment többé-kevésbé gond nélkül. Priesten egy ideje megvan a 100, warriorral jelenleg 68 random embernél tart a pug-játékos számláló. Gyakran megyek 1-2 ismerőssel és vannak befejezetlen runok, úgyhogy az 50+ pugcsapat becslés biztosan helytálló.

Ennyi idő alatt a következő gondokat látom az LFG rendszerrel:

1) Igenis lehessen azt mondani random instára, hogy nem megyek oda. Annak semmi értelme, hogy egyes instákból (jellemzően Oculus) akár 5 ember is kilép azonnal ahogy bekerül, csak mert nem akar oda jönni, aki meg bevállalja az extra sokat vár a kilépők miatt. Annak ellenére, hogy kezdetben elfogadtam az Oculus csapatokat, lassan én is ott leszek, hogy azonnal kilépek onnan, volt ugyanis múltkor 60 perces run ahol nem csak Eregoson wipeoltunk... Ennél sokkal kevesebb idő a deserter debuff és van másik 80asom is arra az időre. Gondolom ezzel nem csak én vagyok így. Arról meg ne is beszéljünk, amikor valaki pl hc HoR első wavek előtti másodpercben lép le, tuti wipera kárhoztatva a csapatot, csak mert nem szereti azt az instát. Akkor lépjen ki azonnal, bassza meg.
Én pl szeretném hc CoTot eltörölni, 3-4 instánként azt kapom mindkét karival. Ha minden jól megy, 8 perc után jön az első wave és utána még van 5-6 percnyi felesleges RP és várakozás wavek között. A gauntletet tankolni rohadt idegesítő, nehéz kivenni hogy melyik az elit zombi az 50 nonelit között. Ennyire unalmas insta nincs még egy, raádásul ha a család miatt fel kell állnom a gép mellől akkor valszeg épp pull van és ezért problémás a játék otthagyása. Oculusba isten bizony járnék, ha olyan emberek volnának bent fixen akik nem bánják, hogy oda kell menniük. És ha választhatna az ember, hogy megy-e Oculusba, akkor garantáltam olyanok lennének bent akik önszántukból jöttek, tehát tudják mit csinálnak és sima run lesz. Addig viszont ezt is skipelni fogom szerintem.

2) A játékosok kb fele kibaszott buta béna szar, ezzel nem tudom lehet-e csinálni valamit, gondolom nem. Azonban tele vannak az insták teljesen gemeletlen, enchantolatlan nulla dpst toló majmokkal, szerintem a rendszernek egymással kéne összecsapatoznia az ilyeneket. Legalább 5 gem vagy enchant hiányzik max szintű karakterről? No problemo, csapatozzon a magafajtákkal, ne azokkal akik hajlandóak voltak némi erőfeszítést tenni a karakterükért.
Sokat segítene, hogyha insta végén vagy abból kilépéskor lehetne az ott játszó embereket értékelni egy 3-5 fokozatú skálán, hosszú távon ez egy jó jelzőértéke lenne annak, hogy ki jó meg ki nem jó csapattag. Ha a 30 napnál régebbi értékeléseket kidobná a rendszer, akkor lehetne javulni/romlani is és ismétcsak ez alapján össze lehetne párosítani a jelentkezőket, hogy szar a szarral, jó a jóval.

3) Fake tankok. Igen, szerintem annak, hogy a tankok kb 75%-a kibaszott béna, egyszerűen az az oka, hogy sose tankolnának, ha ezzel nem kerülnének be azonnal egy instába a jelenlegi rendszerben. DPSként 10-15 perc várakozóidő van, tankként max 30 sec, de jellemzően csak 1-3. Ezért van minden második csapatomban olyan tank aki abszolút szar aggrót csinál abszolút nevetséges geart viselve. Persze, jobb mintha kétszer ennyit kéne várnia mindenkinek tankra, de attól még ez komoly probléma.

És most zárásul pár horror sztori / jellemző lámaság / pár kellemesen meglepő eset azok számára akik nem olvassák a kapcsolódó VH fórumot :) Tankkal/healerrel vegyesen gyűjtöttem ezeket. Ez afféle PUG bingó alapanyag is lehet, ha úgy tetszik.

- hc OKban olyan csapat, hogy SENKI SEMMILYEN aoeból egyszer ki nem áll, acolyte pakkokon állnak a flamestrikeban, áldozós bossnak a thunderstormjában, ráadásul direkt enrageltettük acsi miatt, úgyhogy tikkelt vagy 15K-t...
- DPS húz, ha esetleg egy pár másodpercre várok healerre vagy másik DPSre, mert 0 manában vannak, akár már isznak is, vagy bőven rangen kívül vannak. DTK főbossát szinte 100%ban behúzza valaki amíg várok 5 másodpercet hogy mindenki a lépcső tetejére érjen.
- DPS behúz szándékosan extra pakkot vagy patrolt, miközben már tankolok egy pakkot, mert ez biztosan szórakoztatja valami módon. Mikor a harmadik eset után rákérdezek, hogy mégis ez mi a fasz, akkor "véletlen volt"... Egyszer az asszony hc CoT alatt akart velem veszekedni, 15 másodpercre megálltam 2 pakk között. Arra jöttem vissza, hogy a huntard volleyozza a következő pakkot, az állatira nem zavarta, hogy a tank kurvára nem tankolja azt. R-E-T-A-R-D
- DPS nem fogja fel, hogy nem egy pakkot akarok húzni egyszerre, hanem legalább kettőt és miközben a második pakkot szedném fel, az elsőt le-aoezi rólam.
- DPS nem vár az aoeval, még chargeolok amikor már megy az áldás a pakkra.
- DPS nem tudja, mi a fasz a skull, néha jelöl a tank skullt, annak oka szokott lenni. Gyakori az olyan paraszt aki direkt nem azt lövi.
- DPS, aki a gearjében levő potenciálnak a felét se tolja ki.
- DPS, aki trashen nem dpsel, mert ő a bossokra van (volt róla külön entry).
- Fadruidokból is kifogtam nagyon sok atom szar példányt, olyanokat akik folyamatosan healing toucholnak meg a hotokat fel se rakják amíg nincs 10-20K hp hiány a tankon.
- minden DPS a tank alatt.
- 1 vagy több DPS 200-800 overall között. Szefósok az ilyenek, vagy mi?
- palatank nem tart healaggrót.
- disc priest nem használ PWSt, nincs PWS glyphje és overallban az absorb a teljes healjének alig 10%-a. Ez normális esetben 5fős instában 50-70% kéne legyen, csak mondom.
- tank, aki nem olvas patch notet és panaszkodik hogy a PWS miatt nincs rage.
- healerként heal közben overallban vagy legalább egyes pakkokon túlDPSelek 1 vagy több "DPS"-t.
- fury warrior tauntolgat ezt-azt, nem tudni milyen okból, de bossokat is.
- army of dead bosson, amikor tankolok. Olyankor félreállok és /sigh.
- healer vagy DPSek meghalnak poison novában Icken.
- arms warrior csak a rajta levő PWS miatt éli túl a poison novát és azonnal 1K hpval visszafut a bossra, pontosabban egy a mögötti zöld tócsába. Több heal kell bele mint a tankba, de legalább nem is üt a tank fölé.
- fadruid nem képes kihealelni Garfrostot, már az első forge fázisban halnak meg a népek. True story tegnap estéről. Ugyanitt 15%-ról soloztam a bosst tankkal.
- DPS aoe knockbacket használ minden második pakkon. Jó esetben felszólításra abbahagyja.
- aoe knockback miatt +1 pakk bejön amikor TC és SW is cooldownol, meg esetleg aoe taunt is, egy előző pakkon történt ugyanilyen akció miatt.
- aoe knockback folytatólagos használata, miután szóltam, hogy nem kéne.
- tankolás közben elhagyom a partyt, mert még mindig megy az aoe knockback, pedig megmondtam, hogyha így folytatódik akkor kereshetnek új tankot. (tegnap este történt, ráadásul a kretén tolt 1700 overallt, érdemes megnézni az armoryját).
- DK vegyesen tank és dps gearben, plusz némi spellpower gear + teljesen értelmetlen talentezés. Armory
- hunter csodálkozik, hogy nem tud needelni throwing weaponra, pedig milyen jó upgrade lenne.
- hc PoSban feral druid kurvaszar DPS gearben BCs zöld gemekkel, maci formában 33K fortival, bokkal, tappanccsal és az 5% maxhpt adó PUG buffal. De végigmentünk. Nem viccelek.
- szintén hc PoS: pala tank pvp prot speccel, pvp gearben haste gemekkel, itt is végigmentünk, bár nehéz volt.
- shadow priest 232-245ös gearben, szarul gemelve, int trinketekkel 1000-1900 dps között ingadozik.
- hc OK: Elder Nadox vagy 4 perc alatt ment le mert a guardian addot a tank meg healer ölte csak, a DPS lőtte tovább az immune bosst... Sikítottam.
- tankként overallban első vagyok CoT hcban, de kihozzuk a draket.
- tankként overallban első vagyok CoT hcban, de még csak ki se hozzuk a draket.
- hc CoT tankolok, a healer szerint fussak előre végig a gauntleten (húzzam egybe), szerintem meg inkább nem akarok meghalni mert ő azt nem healeli ki mert tetű lassú és amúgy se tudom tankolni a pókokat úgy. A DPS viszont magára veszi a "run forward" utasítást és 3ból 2 azonnal meg is hal az általuk behúzott mobokon. A timed bosst így is elérjük, de 30%nál bemegy a portálba :)
- random idióta ragaszkodik hozzá, hogy acsizzunk, ráadásul valami bonyolultabbat akar csinálni vagy olyat amire a setup nem jó, pl Less Rabi interrupt és magas dps nélkül :D
- random idiótának már hárman, fejenként 2x mondják meg hogy NEM ACSIZUNK BAZMEG & STFU de csak azért is könyörög, -> ignore
- DPS szemből üti Anubot vagy Ingvart és a slam/pound megöli őt, miközben én tankkal kiállok belőle. (nem, nem fordítom rájuk a bosst)
- DPS nem fut ki Skadi WWjéből és meghal.
- hunterek kizárólag bosson, vagy ott se használnak misdirt. Ezt amúgy jobbfajta huntereknél is megfigyeltem, ez miért van? Ugyanez pepitában rugók és tricks viszonylatában.
- palatank aggrója annyira fos, hogy 3K dpses rugó vanish után másodszor is lehúzza a bosst.
- pala tank wisdom vagy command seallel tankol végig, DPt alig használ. Se manája, se aggrója.
- SP 3 mobra mind searel, 1K dps. Esetleg 2 mobra ugyanez, még rosszabb eredménnyel.
- 1 vagy 2 mobos pullon blizzard és rain of fire használatot észlelek.
- warrior "tank" 0-10 darab shieldslamet és revenget használ az egész insta folyamán. Ez amúgy a warrior tankok több mint 50%-áról elmondható.
- warrior tank nem használ HSt és cleavet.
- DPS panaszkodik, hogy a tank nonstop húz.
- hunter manabreaket kér.
- hc VH első guardianja 3x is idéz addot, minden DPS 600 körül van, a tank 1800. Gyorsan leavelem a csapatot miután megdícsérem a kurvajó DPSt.
- rendkívül retardált random csapat hc PoS barlangból kijön és kap "don't look up" acsit :O
- hc HoR pugban halál nélkül 6 perces acsival.
- bosson disc healelek, a teljes damaget úgy ahogy van kihealeli a PWS, 0-500 total damage taken az egész partynak összesen, mert a heroicok kemények.
- iszonyatos (Omghaxwtflol vagy hasonló szar) nevű warrior tank csomó ToC10 hard gearben... 52K buffed... Tankolni viszont nem nagyon tud, bizonyára tévézik :) Közben megtaláltam, épp dpstank gearben van, Armory
- RETARDS guildnevű DK kék gearben kitolja a 4K-t
- iszonyat szar és/vagy bunkó nevű (pl Deaddk vagy Fatbich) karakter normális DPSt tol és esetleg még értelmes megnyilvánulásokat is tesz, pl kedvesen elmagyarázza a taktikát az újoncoknak.
- frozen orbra needel valaki
- warrior tank devastate spammel tankol, shoutot könyörgés ellenére sem használ, kommunikációja abszolút nincs, a retardozásokra se reagál. Bot vagy unatkozó bérjátékos?

Hát ennyi jutott eszembe. A látszat ellenére én nem igazán bánom a szar DPSeket (összesen 2 embert votekickeltem DPS miatt és 2x leaveltem azért mert több DPS is túl szar volt), amíg azt nem látom, hogy felét tolják annak ami a gearjükben van és/vagy nincsenek gemelve, enchantolva. Örülök neki ha valakinek segítenek az emblemek vagy a lootok amit kiütünk. De a lustaság, butaság és paréjság akkor is megbocsáthatatlan bűn a szememben. És bőven látok ilyet sajnos.

Az egy dolog, hogy MOST a karakterek 80%-a overgeareli a heroicokat és legalább a healaggrót szinte minden tank megtartja, ezért a HCk könnyűek. Simán lemennek tök retard csapattal is az újakat kivéve. De ha ugyanez marad az átlagos értelmi színvonal meg hozzáértés a játékosok részéről akkor Cataclysmban lesz majd csúf pofáraesés, amikor a frissen 85ös emberek mennek majd random HCba és nem tudnak facerollolni mindent a hulladék teljesítményükkel.

Ne legyen igazam :P

2 megjegyzés:

Rosco01 írta...

Hali!

És milyen most a Shadow DPS?
Látom csak tank és híler szempontból írtad az eseményeket, dps-ként kevesebbet mérgelődik az ember, de többet is vipeol? :)

Zka írta...

Shadow dps kircsi :) Itt linkeltem pár WoLt tegnap estéről.
http://veszetthorda.hu/comment.php?q=1263298418&newsid=492&type=topic&cat=0&xseed=0&nseed=