2007-08-28

BM és SL

Na megvolt az első BM clearem, egy értelmesebb csapat jött össze második próbára. Egy guildes mage és egy HC guildbeli ütlegshammy. Majdnem full epicben volt, kicsit fostam tőle. De nem húzott le semmit, azt mondta jól csinálom semmi gond. Az utolsó bosson 2x haltam, valahogy mindig 3K hp alatt voltam amikor jött a timestop. Első halál, combat res halál, befutás aztán megvolt :D A második bosstól jobban féltem pedig, de azt szétkapta a DPS szekció mint hülyegyerek a legót. A mage meg a shammy is átlag 600 DPS közelében volt a recounton.

Lett egy tank cloakom (Burnoose of shifting ages) amin kicsit kevés a sta, de így is jobban tetszett mint a zöld "of the champion" szarság ami előtte volt. Jó sok block value van rajta, már simán 200 felett blockolok. Esett Millenium blade is ami közel 70 DPSt tol, solozásra kiváló lesz.

Aztán jött az SL run. Guildesnek indult de végül csak 1 guildtársam (Cindey holy pala) és egy haverja jött. Beszereztünk pár random embert. így lett végül 2 holy pala... Gondoltam hogy ez nem lesz jó, dpsként szánalmasan teljesítettek. A random pala valami Paladinkill névre hallgatott és nem volt professionja az armory szerint :) Megadta az alaphangot ahogy veszekedtek a buffoláson, aztán volt valami halál trashen, Palaláma fut vissza, közben valaki lootolt egy boe zöldet. Na egyből problémázott, hogy nehogymá meg hö és dobjunk újra. Őszintén én annyira lefostam a zöld sorsát hogy azt se tudom mi lett vele. De a gyerek szétproblémázta magát. Mondjuk biztos tök csóró volt professionok nélkül a marhája. Aztán volt mindenféle szopás, a hunter végig szenvedett mindenféle dolgok csapdázásával, elég béna volt. De azért igyekezett. A mage rendszeresen kiverte a saját sheepjét és aztán közelharcot vívott vele, pattogtam fel alá, intervene, intercept, hogy mentsem őket a saját hülyeségüktől.

Eljöttek a fel overseer pullok, az elsőnél itt valakinek sikerült kifearelődnie a főterembe és behozni egy másikat is :) Innentől "Deli tanks all" volt a jelmondat, megfogtam őket és pont jókor sikerült a stance dance is, egyszerre feareltek, egyszerre voltam immunis, oké, hihetetlenmódon nem volt wipe.

Első bossból kiesett a tank wishlistemen szereplő platinum shield of the valorous, erre mind2 holy pala needelte solozásra... ("I would use that for grinding") Hát aszittem lefosom a bokám. Kifejeztem nemtetszésem a party chaten ("I would use that to save your asses"), mire a kisfasz Paladinkill elmagyarázta, hogy ez úgyis szar nekem mert a mostani pajzsomon több a block value. Öhö. A guildtársam altja (Cindey) nyerte, whispeltem is neki hogy csalódtam benne, nem gondoltam volna hogy prot warrior elől elneedel egy tipikusan protwarrior pajzsot... Semmi anyázás csak megmondtam neki h nem örvendek. Ezután Cindey shardolt valamit, erre a kisgyerek elkezdett habzani, hogy micsodaaa hogy shardolásra needelte a pajzsot omg noob meg minden :D Aztán nagynehezen elhitte hogy zöld lett shardolva, mert kék itemből nem esik fehér shard... Ezután a guildtárs palától elnézést kértem, gondoltam jobb lesz ha béke lesz :) Kaptam is tőle ingyér egy 18 staminás enchantot a netherwing protectoromra.

Jött az insta nehéz része, a 6fős pullok ugye. Itt pont kitalálta a kispala, hogy mostantól ő dpsel már, a Cindey álljon be healelni. Az lett a vége h egyik se healelt, ezen megint összevesztek :) Itt derült ki hogy ez a Palakill 13 éves, ami kurvára meg is látszott a viselkedésén. (Cindey meg a hunter 40 felettiek... :D) Le vénfaszozta Cindeyt aztán kilépett. Csattant rá az ignore, mekkora egy faszkalap palát fogtam már megint.

Szereztünk egy random maget és folytattuk, sajnos Cindey vagy nagyon szar gearrel rendelkezik, vagy skillproblémája volt (800 healup armory szerint, imho simán elég), de inkább bejött Majikkal (resto/feral druid) és onnantól rendben volt a heal. Az új mage egészen skilles volt, egyetlen gondja az volt ami mindenkinek a partyban: alacsony dps. Nem kellett mobok után futkosnom, de az se jó, ha Vorpilt a 3. teleport magasságábal se tudjuk leverni... Nem volt threatmeter egyik dpsnek sem. Azon gondolkoztam, hogy régen én is nagyon sokat vártam aggrora, trashen is 1-2 sundert, bossokon 5öt meg ilyenek, ha volt 1-2 crit akkor kicsit leálltam. Aztán lett KTM és láttam hogy anno pl mikor Beri tankolt ZGben bossokat, kb az első sundertől lehetett lőni simán. BCvel változott a helyzet, a nonprot warriorok általában szart se tudnak megtartani, a mage threat reduction nerfelve lett, ezt tapasztalatból is tudom mindkét szemszögből nézve. Sajnos nehéz jó DPSt találni. Vagy overnukeolnak (tipikusan a threatmeteres arcok), vagy alulteljesítenek (tipikusan a threatmeter nélküliek). Azért ez a másodiknak behívott mage sem volt tökéletes, ő sem csinálta a "pull assist"ot ami szintén mage feladat szerintem. Itt arra gondolok, hogy pl egy kaszter mob a pull után helybenállva marad akkor counterspell... Kb ennyi az egész pullassist szerepkör, nagyon nehéz lehet :) Igen, sajnos túl sokat játszottam mageval és minden apróságot kiszúrok, kötekedő fasz vagyok :) Természetesen nem baszogatom ilyenekkel a csapattársakat, valahogy megoldom. Csak szomorú hogy még 1 olyan maget nem láttam akivel teljesen elégedett lettem volna.

Az MCző bossnál is volt wipe, az első próbán szétkapta a csapat a healert, igenfasza volt :D De valahogy megfeküdt egyszercsak. Megtört a "nem esik tankloot" sorozatom ma már, lett egy Adamantine Figurine-m.

Szóval 3 óra alatt volt vagy 8 wipe és Vorpil még élt, itt mennem kellett úgyhogy kilogoltam. Az intervene meg igenis kurvajó, tessék használni, legalább 3x mentettem ma vele életet. Lehet nyomni a mobra is, arra fogsz futni akit targetel. Volt hogy meglepődtem merre futok, mert épp targetet váltott a dög :D Alapvetően csak azért szopattam itt magam 3 órán át mert a korán lelépett faszpalán kívül mindenki értelmesen viselkedett, mármint tisztelte a másikat, nem volt anyázás meg pofavágás, hanem mindenki próbálkozott teljesíteni.

Ja igen és azért SL volt a célpont, mert Kara első fragmentért mentünk. Kiszoloztam a Kara alatti részt, elég szar volt, de érezhetően jobb a solo gearem mint Trucknak volt.

Solo gearben fénylik a seggem (Crystalline Kopesh és Millenium Blade):

SL DPS sheet Vorpil előtti teremnél, 2.5 óra után...

A reggeli BM DPS lista, ez már szebb:

Nincsenek megjegyzések: